Kilenc uniós projekt a 2015-ös Fenntartható Energia díj várományosainak listáján

A fenntartható energia 10. európai hete

BRÜSSZEL – Nyilvánosságra került a leginnovatívabb fenntartható energiával kapcsolatos európai projekteknek járó Fenntartható Energia díj idei várományosainak listája. A végső győzteseket Miguel Arias Cañete, az éghajlat- és az energiapolitikáért felelős biztos, valamint Jerzy Buzek, az Európai Parlament ipari szakbizottságának elnöke fogja kihirdetni június 16-án, a fenntartható energia európai hetén. Ennek az – energiaügyi és éghajlatpolitikai szempontból első számú – uniós eseménysorozatnak a középpontjában idén a felelős fogyasztók új energiaunióban betöltött szerepe áll.

A kilenc projekt a következő három kategóriába tartozik: Megújuló energia; Energiahatékonyság, Városok, közösségek és régiók.

Megújuló energia

  1. Országos Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Alap (Lengyelország): napkollektorok felszereléséhez nyújtott támogatás önálló háztartások és lakóközösségek számára.
  2. Energiatermelő és -elosztó Szövetkezet (UK): felelős szemléletű energiapiaci vállalkozás, amely alacsony szén-dioxid-kibocsátású, közösségi alapú energiát kínál a fogyasztóknak.
  3. Európai nők egy közös jövőért (Németország), Kapcsolj napenergiára! – Élvezd a kényelmet!: helyi kapacitásépítési program, amely a napenergia-alapú házi fűtési, melegvíz-szolgáltató és szigetelő rendszerek elterjedését segíti Kelet-Európa és a kaukázusi térség távoli, vidéki területein.

Energiahatékonyság

  1. Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft., Virtuális Erőmű Program (Magyarország): virtuális erőmű program, amelynek célja, hogy összegyűjtse, rendszerezze, számszerűsítse és közzétegye a programban résztvevő vállalkozások energiahatékonyság terén elért eredményeit.
  2. Ile-de-France régió Környezetvédelmi Központja, Energies POSIT'IF (Franciaország): meglévő lakóépületek energetikai korszerűsítésének útjában álló pénzügyi és bürokratikus akadályok felszámolásán fáradozó köz-magán társulás (PPP).
  3. Osztrák Energiaügynökség, ecoGator (Ausztria): okostelefon alkalmazás, amely beolvassa a különféle termékek uniós energiacímkéjét, majd kikalkulálja éves áramfogysztásukat, illetve annak euróban számított költségeit.

Városok, közösségek és régiók

  1. Apeldoorn község, Loenen Energy Neutral (Hollandia) : energiasemleges település, melynek példája helyi és regionális szinten, sőt egész Észak-Nyugat Európában átvehető.
  2. Reggio Emilia település, BiciBus-PediBus program (Olaszország): önkéntes program, amely segít a gyermekeknek környezetbarát és biztonságos módon, előre kijelölt útvonalakon eljutni iskolájukba.
  3. Consell Comarcal d'Osona, Desendolla't projekt (Spanyolország): az energiaforrások hatékony kihasználását segítő képzési program Spanyolország Osona járásának közoktatási intézményeiben.

Háttér

Az immár tizedik alkalommal megrendezésre kerülő fenntartható energia európai hete egy olyan – közigazgatási szervek, energiaügynökségek, magánvállalatok, nem kormányzati szervezetek és ipari egyesületek részvételével zajló – évenkénti eseménysorozat, amely az EU energiaügyi és éghajlatpolitikia céljainak elérését szolgálja. Rendezvényei az energiahatékonyság és a megújuló energetikai megoldások ügyét népszerűsítik egész Európában. Az európai hét, melyet 2006-ban az Európai Bizottság indított útnak,  a Kkv-ügyi Végrehajtó Ügynökség (EASME) támogatásával zajlik.

Az EU energetikai célkitűzéseit leghatékonyabban segítő projektek a brüsszeli konferencián vehetik majd át a Fenntartható Energia díjakat, miközben júniusban ún. Energia Napok százaira kerül sor egész Európában. Ezek a rendezvények a biztonságos, tiszta és hatékony energiát hivatottak népszerűsíteni kiállítások, műhelyfoglalkozások, oktatási és egyéb programok formájában.

Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft., Virtuális Erőmű Program

DOCX - 112 Kb

Laure Vandeghinste

Helpdesk media relations

Get updates in your mailbox

By clicking "Subscribe" I confirm I have read and agree to the Privacy Policy.

About The EU Sustainable Energy Week

The European Sustainable Energy Week is a month-long series of activities to build a secure energy future for Europe. It includes the EUSEW Policy Conference, Energy Days and Networking Village and the EU Sustainable Energy Awards. Launched in 2006, EUSEW is organised by the Executive Agency for Small and Medium-sized Enterprises (EASME) in close cooperation with Directorate-General for Energy. It brings together public authorities, private companies, NGOs and consumers to promote initiatives to save energy and move towards renewables for clean, secure and efficient power.